|
Templomról
A megjelölt források már Szt. Márton
püspököt nevezik meg a templom védőszentjének. A templom
legtávolabbi múltjával kapcsolatban csak annyit tudnak, hogy
legősibb része legkésőbb a XIII. században épült eredetileg román
stílusban a mellette lévő temetővel együtt kőfallal körülvéve.
"Egykor a régi temetővel együtt, ahová most senkit sem temetnek,
fallal volt körülvéve, melynek alapjai még eléggé feltűnően állnak."
(CV 1829 latin szövegéből)

Nem tudjuk, hogy a régi és román
stílusú templomot kik és mikor építették át mai gótikus formában.
Annyit elárulnak a falak, hogy az átépítés - vagy pedig a XIII.
században megkezdett építés folytatása - valószínűleg két-három
részletben történt.
A templom legősibb részének mutatkozik
a sekrestye, a szentély, a torony bizonyos magasságig és a kápolna.
A kápolna déli fala azt mutatja, mintha ott valamikor eléggé tágas
bejárati ajtó lett volna, amit később befalaztak. A templom északi
falával párhuzamosan, attól kb. három méternyire, a sekrestye
északnyugati sarkától a toronyig egyenes vonalban a földben
falmaradvány látható. Több hajós volt talán valamikor a templom?
Vagy hajdani kolostorra következtethetünk e falmaradványból? Nem
tudjuk. |
|


Tavaszi
és őszi akciónk, 2 éjszaka után a harmadik féláron.
Saját honlap
Apartmanházunk Bogács
üdülő-
övezetében, a fürdőhöz közel
(400 m),
csendes kis utcában található.
Öt jól felszerelt
apartmannal várjuk Kedves Vendégeinket. Az udvaron
grillezési, szalonnasütési, bográcsozási lehetőségek
vannak.
Az apartmanházak belső felújítása
2008-ban volt.
Szolgáltatások:
Jól
felszerelt konyha
Fürdőszoba, WC
TV a szobában
Kert,
kerti bútor
Zárt
parkoló, ingyenes parkolás
Udvar,
terasz
Szabadtéri tűzhely
Homokozó, játszótér
Ping-pong (fedett részen),
kugli
Saját honlap




Saját honlap
Telefonszám:
Horváth Katalin: 20/219-5224
Horváth Réka: 20/378-7081
Cím: 3412 Bogács Őz utca 9. |
Örökzöld Apartmanház,
Bogács
Férőhely:
20 fő
Apartmanszám:
5 apartman
Vendégtér:
35 m2
Elhelyezkedés:
csendes utcában
Önellátó
Saját honlap
Apartman elrendezése:
2 x 2 ágyas szoba
jól felszerelt konyha, ebédlővel
fürdőszoba
terasz
Telefonszám:
Horváth Katalin: 20/219-5224
Horváth Réka: 20/378-7081
Cím: 3412 Bogács Őz utca 9.
Áraink:
3.000Ft/ fő/ éj
2.500Ft/fő/éj 3-14 éves korig
3év
alatt ingyen
Minimum
apartman ár 8.000Ft/éj
Üdülési csekket
elfogadunk!






 |
|
|
|
|


Kiemelt ajánlat:
Last
minute!


Tájház
Bogács, Szomolyaiút 7.
Minden nap 15 - 16 óráig

Részletes
bogácsi program...

Szabadtéri Lepkemúzeum
Bogács, Erzsébet u. 4.
Látogatható
Május 1-től
szeptember 30-ig, naponta: 1000-1800 óráig.
Csoportoknak
előjegyzés esetén más időpontokban is kinyitunk.
Mobil:(20)
442-42-48

|